Tomit mindenkinek csak ajánlani tudom❗❗
2,5 éve az edzőm és hihetetlen eredményeket ért el nálam.
Aki ismer, az tudja, hogy a sport egyáltalán nem szerepelt az életemben, de neki köszönhetően hetente 3-szor ott vagyok a teremben és teljesen természetes, hogy súlyokat emelgetek😁
Mindegy, hogy kicsit akartok változni, vagy nagyon, biztos vagyok benne, hogy az ő segítségével eléritek a célt!🎯
Szinovszki Tamás személyi edzővel már 5 hónapja dolgozom. Azzal a céllal kerestem fel, hogy a mozgásszegény életmódomat egy mozgással teli életmódra váltsam fel és próbáljuk a testsúlyomat csökkenteni. Az első cél maximálisan sikerült, hiszen rendszeresen mozgok az ő segítségével. Cukorbeteg lévén óriási eredményt értünk el azzal, hogy 5 egységgel csökkenteni tudtam a napi inzulin adagomat. Módszeresen nagy szakértelemmel vezeti az edzéseket, maximálisan elégedett vagyok munkájával. A testsúly csökkenés még nem következett be, de ennek nyilván más oka van. Mindenkinek csak ajánlani tudom Tamást.
Tamás szívvel, lélekkel és hatalmas szakértelemmel edzi a vendégeit. Az edzés időtartama alatt csak a vendégre koncentrál, felméri és figyeli az igényeit. Motiváló, őszinte, humoros. Az eredmények hamar szemmel láthatóak és érezhetőek. Aki őt választja edzőnek, biztosan nem bánja meg, csak ajánlani tudom! 🙂
Huh hat hol is kezdjem….
A legelső pillanattól kezdve szerintem megtaláltuk a közös hangot,csak úgy pikk-pakk telnek az órák mivel mindig jókedvűen nevetve indulunk neki es zárjuk le az órákat. Mindig pozitívan nyakig mosolyba vársz ami egy plussz lendületet ad akar a nehezebb napokon is. Az edzések nagyon hasznosak es tudatosak mivel nem “csak úgy” edzünk hanem egy célt kitűzve haladunk előre. 😊😇