Patocskai Éva | Személyi edző
Patocskai Évi közgazdászként évekig csak szabadidejében sportolt, azonban két kislánya születése után úgy döntött pályát vált, és a sport és az egészséges életmód lesz a hivatása. Csoportos órái mellett, mostantól a Next Level Fitness-ben, mint személyi edző is segíti vendégeit céljaik elérésében.
Interjúnkban most Ti is egy kicsit jobban megismerhetitek Évit!
Sportszerető családból származom, testvéreim, szüleim rendszeresen sportolnak a mai napig. A sport már gyerekkoromtól fogva része az életemnek, már nagyon korán, 6 évesen rendszeresen jártam kézilabda edzésekre, valamint atletizáltam. Egészen az egyetemig versenyszerűen űztem a kézilabdát, melyek szerves részét képezték az edzőtermi erősítő edzések is. Önállóan egyetemet követően kezdtem el látogatni konditermeket, azaz közel 13 éve.
Miért lettél személyi edző? Mi motivált abban, hogy ezt a pályát válaszd?
Gyermekeim születését követően jött az elhatározás, hogy ami eddig hobbi volt, azt szeretném, ha hivatásommá válna. Elvégeztem a csoportos fitnesz instruktor képzést, és azonnal meg is kezdtem óráimat Sződligeten. Azóta is folyamatosan képzem magam, így jött az elhatározás, hogy személyi edző leszek. Szerettem volna mélyebb tudást szerezni, hogy egyénre szabott preventív edzést legyek képes összeállítani és megtartani, ezzel segítve vendégeimet céljaik elérésében.
Jelenleg a heti 3 alkalommal csoportos órát; TRX-crossHIIT, erősítő, eszközös edzést és alakformáló, vezetett órát. A nyári hónapokban pedig a Duna-parton is szoktunk a csapattal feltöltődni, és élvezni a jó időt, és a testmozgást. Emellett pedig személyi edzéseket tartok a Next Level Fitness-ben.
Hol végezted a tanulmányaidat?
Tanulmányimat a covid időszakában kezdtem el, amikor is blended képzések kerültek előtérbe. Így találtam rá a MyMove Fitnesz Iskolára, ahol folytattam tanulmányaimat. Emellett a Spartan Akadémián végeztem kisebb képzéseket, ami által Spartan Mobility, Spartan Body Weight tréner, és Spartan Food táplálkozási tanácsadó lettem. Az R-med Akadémián pedig TRX edző képzést végeztem el nem régiben.
SZEMÉLYI EDZÉS PATOCSKAI ÉVÁVAL
Bízom benne, hogy közösen találunk időt és módszert arra, hogy elérd céljaid, annak érdekében, hogy egy fitt és magabiztos nő nézzen vissza rád a tükörből!”
Magamhoz hasonlóan, céltudatos és kitartó vendégekkel szeretek leginkább együtt dolgozni, akiknek következetes munkája rám is nagyon motiválólag hat. Szerencsésnek mondhatom magam, mert jelenlegi vendégköröm, mind csoportos óráimon, mind személyi edzéseimen is egytől-egyig szuper nő.
Mi adja a munkádban a legnagyobb örömöt?
A vendégeim elégedettsége. Ha látom rajtuk, hogy az edzés után kellemesen elfáradtak, de mosolyognak és feltöltődve hagyják el az edzőtermet. Nem csak fizikai értelemben fontosak az edzések, hanem szellemileg és lelkileg is ad egy fajta töltetet, amit ha megtapasztalnak, akkor „függőkké” tudnak válni. És ennek én mindig nagyon örülök.
Hogyan illeszted be a sportot a hétköznapjaidba?
Mondhatni, sport nélkül nem létezem, így inkább az a kérdés, hogyan tudom a pihenést beilleszteni a hétköznapjaimba. Heti 3-szor tartok csoportos órát, ezen felül jómagam is személyi edzőhöz járok, mert mindig van hova fejlődni. Szeretek edzőteremben edzeni, mert ott végtelen a lehetőségek tárháza, tudok válogatni a különböző mozgásformák között. Minimum egyszer otthon is szoktam edzeni, mivel rendszeresen készítek edzős videókat az online edzői csoportom számára. Emellett, amikor tehetem, eljárok futni, több kisebb futóverseny is a tervek között szerepel.
Odafigyelsz az étkezésedre?
Nem követek semmilyen diétát, sem étrendet. Én inkább az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásban hiszek, melynek útjára már régóta áttértem, így sikerült a családunk életébe is beépíteni. Figyelünk, hogy minőségi, teljes értékű ételeket fogyasszunk, de nincsenek tiltólistás ételek, talán ennek is köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani huzamosabban is ezt az életvitelt.
Nagyon régóta járok már ebbe az edzőterembe edzeni. Nagyon szeretem kezdetektől fogva, de a tulajdonosváltást követően figyeltem fel a terem fejlődésére és a közösségi szerepvállalására. Nagyon segítőkészek voltak, így először a Thor Gymben Vácott kezdtem el csoportos órákat tartani. Később pedig nem volt kérdés, hogy személyi edzőként a Next Level Fitness-ben szeretném elkezdeni munkálkodásom, melyre lehetőséget is kaptam.
Ha egy tanácsod lehetne a most életmódot váltani akaró nők és férfiak részére, mi lenne az?
Röviden tömören: Kezdd el! Nem fogod megbánni! 🙂
Nehéz bármi tanácsot is adni, mert ha hiányzik az elhatározás, akkor kb. fejre is állhatok. 🙂 De, ha az elhatározás meg van, akkor pár hét alatt be fogja szippantani az az érzés, amit a rendszeres sport és a jó közérzet tud nyújtani. Az meg már egy más sztori, hogy egy jó hangulatú edzőterem, egy jó hangulatú edzés, és az ottani társaság mekkora pluszt tud ennek adni.
Mit tekintesz az eddigi legnagyobb sikerednek személyi edzőként?
Tekintve, hogy nincs több éves múltam, mint személyi edző, nehezen tudok kiragadni nagyobb sikert. Talán azt tartom a legnagyobb sikeremnek, hogy a motiváltságom, lendületem mekkora hatással van az emberekre, és ezáltal ők is azzá válnak. Nem egy visszajelzést kaptam már tőlük, miszerint ezidáig sosem voltak ennyire kitartóak egy edzésformával kapcsolatban sem, de ez most megváltozott. Ezért pedig nagyon hálás vagyok nekik! 🙂